Valahol messze,valahol távol távol,
Él egy Lány,kinek szíve már nem lángol.
Ki magányba burkolózva él egyedül,
Ki már nem nevet,ha az ég kiderül.

Kinek szívében nem nyílnak virágok,
Kinek lelkében már nincsenek világok.
Ki magányban él,és szívét el lepte a dér,
Kinek a nyár,nem más mint örök tél.

Fagyos szél fuvallata,borzolja fel lelkét,
Nem lesz már szép nap,nincs már több jelkép.
Szíve árva,Hercegét várja,
Hiba várja,nem talál reája.

Marad a magány mi bús s komor,
Marad a lét,és a fájó nyomor.
Nyomor mit a szerelemtől érez,
Nyomor,miért meghalni lenne képes.

De tudja Ő hogy feladni nem szabad,
Eljő a Herceg,kivel újra szalad.
Nem lesz többé magány,nem lesz több bánat,
Szerelmes szíve újra szárnyalhat...

 

 

 

---

Ő volt az kit igazán szerettem,
Ő volt az kit mindig is szeretek.
Ő az ki mindig vigyáz reám,
Ő az ki kísér megannyi nappalon át.

Elment tőlem,elragadta a zord halál,
El ragadta a kínzó vágy.
Angyal a földön még élt,
Angyal lett,hol van most a kék ég.

Hűséget fogadott mit tart is örökre,
Hűséget,mi ébreszt örök szerelemre.
Nap nem telik hogy ne gondolnék reá,
Óra nem üt,hogy nap ne süssön reá.

Zord idők jöttek mikor Ő elment,
Mikor árva testét,utoljára kísértem.
Szavai bennem élnek mindig,
Arca szívembe éget,mi mindig fénylik.

Derűs mosolya,lágy kacagása,
Hajának ragyogása,arca csillogása.
Szellő simogatta mindig oly puhán,
Nap cirógatta,boldog napok hajnalán.

Nincs már Ő,nem is lesz soha,
Elvitték Tőlem,mert a sors oly mostoha.
Siratja Őt megannyi jó barát,
Siratja Őt,de neki már semmi nem fáj.

Már csak fentről néz le reám,
Fentről vigyáz reám.
Fogja kezem,
Kísér megannyi éjen át.

Ő volt az kit igazán szerettem,
Ő volt az kit mindig is szeretek.
Ő az ki mindig vigyáz reám,
Ő az ki kísér megannyi nappalon át...

 

 

 Havas téli éjszakán sétálgattam,
Fény ár úszott mindenhol a parkban.
Álmot láttam messze a távolban,
Álmot,melyet követnem kell bárhova.

Oly halovány volt,csak lépte nyomát láttam,
Fákról zúzmara hullott,gyönyörű homályban.
Messze volt az álom,közel a valóság,
De le kell küzdenem,hisze nincs semmiben távolság.

Lámpás fénye gyúlt,eljött az idő,
És lám,ott sétált Ő.
Sárga fények vad tengerében,
Szinte elveszett,gondolata hevében.

Siettem Én de Ő csak távolodott,
Nem hagyott mást,csak pár lábnyomot.
A hó csak hullt,sírtak a fák,
Siratták Őt,és a hideg éjszakát.

Várják a tavaszt,talán jő kikelet,
Talán lesz ki elűzi a zord telet.
Szaporábbra vettem magam is lépteim,
Lehet csak a fény játszott a képzelet képein?

Magam sem tudom,már nem tudom mit higgyek,
Színes fények,miért bántotok így meg?
Csalfa álom,vagy rideg valóság?
Nem érhetem el Őt,és mind ez csak hazugság?

A sárga lámpák fénye közelre hozta Őt,
Léptei lassabbak lettek,így elérhetem Őt.
Csak egy lépés mit meg kellene tenni,
De belül súgják,nem szabad megtenni.

Nem bántsd meg szomorú szívét,
Hisz Ő is csak bánatos,mit Te is voltál imént.
Bánatos szívek,nem találhatnak másra,
Bánatos lelkek,örökké bolyonganak a világba...

 

 

 Már nem hajt a vágy,hogy írnom kéne néked,
Már nem hajt a vágy,hogy látni szeretnélek.
Meghalt valami,valami itt belül,
Hol szerelem volt,most a némaság ül.

Elszakadtak a szálak,mik hozzád húztak,
Szaladnak a napok,és gyorsan múlnak.
Már nem fáj,már nem éget a vágy,
Már nem oly hideg nélküled sem az ágy.

Kandalló melegénél üldögélek egyedül,
Láng játékát figyelem,mi néha felderül.
Gúnyosan kacag,Ő az erősebb,
Hogyan is lesz szerelemből csak fájó seb.

Ha már látlak is,emlék merül fel mi halovány,
Hogy volt valaki kit szerettem igazán.
Kinek nem volt elég a szabadság,többre vágyott,
Szárnyalni akart,így engem elhagyott.

A sötét nappalokból lassan világos lesz,
Fájó szívemben nem lesz többé seb.
Beforrnak azok,ahogy az idő majd engedi,
Csak a heg emlékeztet,hogy szerelemmel volt teli.

Lesz majd egy nap,mikor Ő boldog lesz,
De szívébe hirtelen hatalmas fájdalom lesz.
Földre rogy majd,nem érti miért,
És rájön,hogy nincs már ki érte valaha élt.

Alászállt egy csillag,mit választottak vala,
Mi volt régen szerelmük záloga.
Tündökölt a csillag,mutatta az utat,
Temetőbe vitte,és mutatta a fájó múltat.

Térdre rogyva kérleli a csillagot,
"Add vissza nekem,adj még egy napot"
Lágy simogatást érez,könnyekkel teli arcán,
Súgja valaki:"Még most is szeretlek,szeretlek igazán"...

 

 

 

 Tél van,a fákon nincs már levél,
Hull a hó,minden tiszta dér.
Fáj a szívem,hogy nem vagy velem,
Fáj a szívem,mert elhagytál kedvesem.

Sétálok a hóban,a fájó múlton töprengek,
Hogy lehet hogy két szerelmes,hirtelen idegen lett?
Elmegyünk egymás mellett mint két idegen,
Nem köszönünk,minden hideg lett idebenn.

A hó csak hull,ellepi a lábnyomom,
Ellepi mi szívemből hull,mi nem más mint fájdalom.
Lassan megfagy szívem,zord lesz mint a tél,
Nem fog már égni,nem lesz benne szenvedély.

Az emlék mit adtál,még hevesen ég bennem,
A szerelem mit mutattál,emlékeztet engem.
Emlékeztet egy Lányra,ki mutatott valamit,
Emlékeztet egy Lányra,kinek fülembe csengnek utolsó szavai.

Emlékszem,tél volt mikor kimondtad vége,
Hideg volt,az utcát jártam éjjel.
Azután a nap után zord volt minden,
Nem talált rám a boldogság,meghalt minden.

Vártam a napot hogy felszárítsa könnyem,
Nem sütött többé,a kedvesem többé már nincsen.
Meghalt bennem valami,mit úgy hívnak szerelem,
Meghalt,és tudom nem lesz többé ilyen.

Mit Tőled kaptam,nem felejtem soha el,
Mit nekem adtál,nem vehetik tőlem el.
Ma már csak egy emlék vagy,még ha szomorú is,
Lehettünk volna egy pár,de most már jó így is...

 

 

 Szívem darabokban,lelkem vérzik,
Tört döftek belém,mi elkísér a sírig.
Volt egy érzés mi fel repített magasba,
Majd hirtelen lerántott egy mély szakadékba.

Hol tövisek szúrták fedetlen testem,
Hol össze tört megsebzett szívem.
Nem hallja senki,szomorú kiáltásom,
Nem hallja senki,hiába is kiáltom.

Már csak suttogok "Miért tetted ez velem?"
Nem hallhatja senki,csak fekszek szüntelen.
Egy néma jajkiáltás hagyja el ajkam,
Egy néma szó,mi nem hagyott nyugodtan.

És hirtelen lenyúlt egy kéz,
Oly bársonyos volt,oly gyönyörű szép.
Egy angyal jött hogy segítsen nekem,
Egy angyal mi elvitt messze innen.

Már várt rám,hisz Ő volt a mindenem,
Ő volt ki segített,ki óvott mindig engem.
Kérdeztem Én"Miért csak most jöttél?"
Ennyit felelt"Boldog voltál,eddig nem jöhettél"

Láthatatlan cérnákkal varrják össze szívem,
Láthatatlan szálakkal kötik össze lelkem.
Már egy lettem újra és egész,
Már nem fáj semmi,már nem diktál tovább az ész.

Lehullott egy csillag mit senki nem várt,
Eltávozott valaki,kit senki nem várt.
Suttogják az emberek"Fiatal volt és szerény"
De elment Ő Ki Ember maradt végig még élt...

 

 Valamikor régen,szívem szerelemtől lángolt,
Magasban jártam,és senki nem bántott.
Felhők szárnyán szálltam,
És mindig boldog madarakat láttam.

De egy nap minden sötét lett,
Minden összedőlt,minden elveszett.
Elszálltak a felhők,vége lett a napnak,
Vége lett a szerelemnek,már a madarak sem szállnak.

Csak zuhantam kínzó sötétbe,
Csak zuhantam,senki nem nyúlt értem.
Nem volt már keze bársonyos tapintása,
Nem volt már szeme lágy csillogása.

Már nem szeret,elhagyott másért,
Járt utat adott fel járatlanért.
Most boldognak érzi magát,de még sem teljes,
Siratja elhagyott szerelmét,az élete már nem teljes.

Nekem azóta szomorúság az életem,
Hűtlen szíve után eped,megsebzett szívem.
Porba hullt a bátorság,porba hullt a remény,
Elszállt minden,a szerelmünk véget ért.

Nincs már fény,marad a zord sötét,
Hol élnem kell,de az élethez kevés.
Tudom hogy nem jön,de még is jó várni,
És csak magamnak hazudni,hogy ne tudjon fájni...

 

 

 

 

Már nem szántja tollam,az idők mezejét,
Hol vers termett,megannyi költemény.
Szívemben a dal,már elhalkulni látszik,
Kialszik a láng,már csak pislákolni látszik.

Oldal: Saját verseim (28)
Saját verseim,szerkesztett képeim!(Versek,Idézetek,Jó tanácsok az élethez) - © 2008 - 2024 - szeibertlaszlo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat