Tarka mezők illatoznak,nyílik sok szép virág,
Kis madárka éneke hallatszik a fán.
Dalolnak vígan,magasan az ágon,
Így köszöntik a tavaszt,nincs is szebb a világon.

Minden árva madár,társra talál egyszer,
Minden bánat elszáll,boldogok lesznek ezerszer.
Vége lett a zord télnek,egy új álom ébred,
Itt a kikelet,hát harsogjon az ének.

Szerelmes szívek dala,száll magasan az égben,
Társat választ minden madár,odafent az égben.
Kiknek hű szíve,egyszerre dobban,
Kiknek a szerelem lángja,hirtelen fellobban.

Csak egy madár van még,ki egyedül száll,
Ő ott üldögél egy levél nélküli fán.
Összetört a szíve,elhagyta kedvese,
Talán majd egyszer rátalál a szerencse.

De addig is dalol,kitartóan társát keresve,
Minden reggel,ugyan olyan bús az éneke.
Tudja hogy egyszer felragyog majd a nap is,
Meg találja hű társát és boldog lesz majd ő is.

De addig csak egyedül,szárnyal fent az égen,
Keresve keres valakit távol a messzeségben...

Csak egy állom volt,mi szerte foszlott,
Csak egy álom mi,ködként feloszlott.
Csak egy álom,minek teljesülnie kellett volna,
Csak egy álom,ami nem csak álom maradt volna.

Jött zord idők keze,elszakította tőlem kedvesem,
Elszakította tőlem azt kit szerettem,
Kiért éjszaka is szenvedtem.
Most más mondja neked

"Szeretlek gyermekem"

Más mondja már

"Hagyd had menjen"

Nincsenek már az intő szavak,
Nincs kinek mond azt hogy

"Apa"

Talán majd egyszer,fordulhat a világ,
Talán majd egyszer,megkeresed jó Apád...

Játszunk egy kis játékot.
Mikor neked lesz rám szükséged én ott vagyok,
De lásd meg a sötétben a csillagot.

Lásd meg ha én csendben megbújok,
Lásd meg hogy szükségem lenne rád,de én még is elbújok.
Játszunk egy kis játékot,
Hogy mi ketten barátok vagyunk.

A játék is egyszer véget ér,
Az élet néha nehéz,és túl kemény.
De mi csak játszunk egy kis játékot,
Mi szívünkben lehet mély nyomot hagyott.

Most már nem játszuk a játékot,
Felnőttünk s elhagytak a barátok...

Hogy mennyire szerettelek?

Meg fogod tudni mikor leborulsz fejfámra,
Könnyet ejtesz százat.
De a bánat mi megölt nem hozz vissza,
Nem lesz ki többet könnyeid felszárítsa.

Elvesztettél valakit ki szeretett,
Ki szívét adta,s életét te érted.
Ki ott volt veled és fogta kezed,
Elvesztetted őt ki szeretett.

Most búcsúzik egy Fiú,
Ki meghalt mer annyira szeretett.
Kink a lét nem más csak szenvedés lett,
Kinek szíve 1000 darabba szenved.

Százezerszer tört meg hullott porba szíve,
Százezerszer hullott porba ártatlan könnye.
Most már nem sír,most már minden könnyebb,
Most már lebeg,így talán könnyebb.

Ha kimész síromhoz,gyújts egy gyertyát,
Azzal mutasd nekem hogy emlékszel még reám.
Gyertyának lángja mutatja utam,
Szerető szívem,már többé nem dobban.

Elmúlt a vágy,elmúlt az élet,
Már nem fáj a lét s nem fáj az élet.
Már nem vágyom semmire,
Nem kell többé senki sem.

Nem kell álom,nem kell lét,
Nem kell pénz,nem kellek én.
Nem kellettem életemben,
Ne keljek már holtomban.

Fájt mi volt,fájt mi lett,
De nem fájt hogy szerettelek.
Jó volt látni,két karommal átölelni,
Karomban tartani,forró csókot ajkadra lehelni.

De elmúlt minden,mint közelgő hajnal,
A nap felragyogott,s én távozni akartam.
Elmentem mert nem szerettél,
Piciny szívem így megszűnt örökké.

Megszűnt dobogni,nincs már kiért éljen,
Nincs az a kéz mi simogatna engem.
Elmúlt a vágy,elmúlt a pillanat,
Most már TE is tudod csak egy akadály maradt.

Az nem más mint egy kopár sírhant,
Mi fedi testemet,mi takaróm lett sok-sok év alatt.
Tudtad hogy vártalak,tudtad hogy vágytam rád,
Te még is csak szívemmel játszottál.

Most elbúcsúzom tőled gyönyörű leányka,
Síromat most patakzó könnyed áztatja.
Nem hozz vissza már engem a könny,
Hiába szemedből ered és szívedből jön.

Így elbúcsúzom tőled Édes kicsi lány,
Nincs már könny mi reám talál.
Most érzed vesztettél,
Piciny szívem csak teérted élt.

Most már nincs vissza út,
Már már nincs kiút.
Már nem jár át kíváncsi tömeg,
Már nem mozdítok egyetlen követ.

Búcsúzom tőled,
Isten veled.
Légy boldog,
Csak szíved legmélyén mindig szeres engemet...

Drága kicsi barátnőm!

Nem kívánok én egyebet,
Mint kísérje léptedet boldogság és szeretet.
Kísérje léptedet ezer csillag hada,
Szívedet lengje be a szeretnek hű szava.

Kívánom neked találd meg herceged,
Ha nem is fehér lovon jő,de szíved tőle megremeg.
Herceg lesz ő még ha szegény is,
Szívében szerem él,mint benned is.

Jöjjön oly hirtelen mint villám az égből,
De az szóljon szíve legmélyéről.
Szóljon az a dal,mi szívnek fontos,
mit ajak ki nem ejthet,s szívednek fontos.

Szívednek tüze lángoljon végig,
S szerelmed hangja hatoljon az égig.
Éneked csendüljön,távol messzeségig,
szemed tükrében felragyogjon az ég is...

Jól figyelj hát kicsi lélek,
Elmesélem mi az élet...

Nem nevetve,kacagva,
Az úton mezítláb szaladva.
Majd egy csendes fa árnyékában
Megpihenni félhomályban!

Nem!

Az élet arról szól,
Hogy szenvedsz a rossztól.
Elbuksz majd felállsz,
Közben barátokra találsz.

Életed nem lesz,még van ki eltart,
Még feléd nyúl egy védő kart.
Még Ő óv és szeret,
Ki helyetted sokat szenvedett.

Ki csak jót akart,miben te a rosszat látod,
Kinek szemében te jelented a világot.
Kinek elmondhatod bánatod s örömöd,
Kihez mehetsz s ezt mindig megköszönöd.

Jól figyelj hát kicsi lélek,
Fájdalommal teli az élet.
Nem lesz neked jobb a sorsod,
Ha azt a kezet néha meg nem fogod.

Hallgass hát az igaz szóra,
Törekedjél csak a jóra.
Mert eljő az idő,felnősz te is,
Lesznek neked is gyermekeid.

Ezt adod át te is nekik,
Mit a kéz nyújtott évekig.
Csak erről szól az élet kicsi lélek,
És hogy mindig keresd a jót és a szépet...

Csak járom az utam messze a végtelenbe,
Kereslek téged messze kék egekben.
Keresem őt ki boldoggá teszi szívem
Kereslek téged hogy te légy az életem.

Szeretnék újból vándorfelhő lenni,
Szeretnék újból a kék egekben lenni.
De kit szívem szeret az engem észre sem vesz
Ő engem boldoggá soha nem tesz.

Boldogságom keresem,de sehol sem lelem,
Az életem nem más,csak egy üres verem.
Érzem boldog csak ővele lehetek,
De hiába ha ő engem észre sem vesz.

Könnyeim hullnak árván a porba,
Kiért szívem mindennap dobban.
Ki nem veszi észre hogy itt vagyok neki,
Kiért a szívem tépném ki.

Így megyek tovább a végtelenbe,
Boldogságom mind végig keresve.
Talán egyszer felfigyel rám ő is
És hű szerelmével el kísér a sírig...

Kerek erdő,zöld fa lombján dalolt egy kis madárka
Azt dalolta keseregve,eltörött mind két szárnya.
Hullott könnye,szíve majd meg szakadt,
És csak sírt naphosszat.

Felmásztam hozzá,fel a magas fára,
Keblembe vettem hogy lehozhassam onnan.
Hűs patakhoz vittem,hol tiszta víz csordogált,
Mondtam naki:Igyál csak árva kismadár.

Hazavittem otthonomba
Dalolt is rögtön,nyomban.
Törött szárnyát bekötöztem,
Takaróval melengettem.

Törött szárnya lassan gyógyul,
Kis szívében barátság gyúl.
Nekem zengi vidám énekét,
Nekem mondja:Barátod leszek én.

El jött az idő meggyógyult a kismadár
Szárnyra kapott és repült a fellegekbe már.
De vissza tért ő mindig hozzám,
És örök barátok maradtunk már...

Szemem sarkából könny csorog,
Emlékek hada előttem forog.
Forog mint egy néma film,
Melyben sok az öröm,és sok a kín.

Boldog voltam,veled a fellegekben jártam,
Szemed tüzében mindig elolvadtam.
Mikor átöleltél,mikor megcsókoltál,
Szívünk egyszerre dobbant,s oly heves voltál.

De el jött az idő,elszakítottak tőled,
Jött a bánat,jött a bú s nélküled az élet.
És bár merre jártam utam,
Mindenhol arcosat láttam.

Fűben,virágban s virágban,
Illatod a levegőben,a nagy magányomban.
Közös helyünk,közös utunk nem járjuk már,
Madarak dalunkat nem éneklik már.

Szerelmünk most előttem lepereg,
Forog mint egy néma film,
Melyben sok az öröm,és nincsen kín.
Csak boldogság és vágy,de az már nincs.

Néma csend,már a zene sem szól,
A hegedű hallgat mi nekünk szólt.
Elkoptak a húrok,nem játszanak zenét,
A mi szerelünk,így véget ért.

De ha egyszer a sors is úgy akarja,
Találkozunk még a kék ég alatt.
Találkozunk ott hol boldogok voltunk,
Hol te meg én "mi" voltunk...

Emlékeket hagyva búcsúzom majd tőled,
Könnyeid záporozva áztatják a földet.
A földet mely most engem eltakar,
Hol lelkedben tombol zivatar.

Eszedbe jutnak emlékek,
Hogy volt egy fiú ki téged szeretett.
De elengedted őt messzi távolba,
Szíved most megszakad nagy bánatodba.

Szeretett ő téged,mindenét odaadta,
Szívét a bánat mégis ketté hasította.
Már nem fogja kezed,nem vigyáz ő reád,
Nem vár téged hosszú éjszakán.

Elhagytad őt,te más karjában voltál,
Azt gondoltad boldog leszel mással,de csak ő reá vágytál.
Titokban szeretted,el soha nem engedted,
De nem mondtad neki,hát ez lett nyughelye.

Nem kért más tőled,csak hogy szeresd őt igazán,
De elhagytad,és most könnyet ejtesz egy fejfán.
Ezernyi emlék mi most benned felgyúl,
Most sírsz érte,most de igazul.

Vissza hoznád őt,lent a hideg sírból,
Bármit megtennél,hogy újra csókoljon.
Hogy két karjába zárjon,ugyan úgy mint régen,
A nap is felragyogjon,magasan az égen.

Most érzed,mit is jelentett ő neked,
Most érzed,hogy Ő már nincs többé veled.
Most bánod,azt a napot mikor elengedted őt,
Most fáj,hogy a sírba letették őt.

Úgy érzed a nap sem úgy ragyog már rád,
Könnyeid áztatják gyönyörű orcád.
Elment a fiú,kit igazán szerettél,
Elment a fiú,mert ő nélküled inkább nem élt...

 

Oldal: Saját verseim (21)
Saját verseim,szerkesztett képeim!(Versek,Idézetek,Jó tanácsok az élethez) - © 2008 - 2024 - szeibertlaszlo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat