Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Eltelt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte:
„Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
te voltál mindenem ezen a világon.
De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem bírom már.
A két ölelő karod más fiúra vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
Te a világon maradsz, én elmegyek.
Az én szívem téged soha nem feledett.
Gondolj Rám néha, ki téged szeretett.
Szeretlek most is, bár nem sokáig élek.
Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!”
Mikor ezt írta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, és belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullatott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s lelke a mennybe szállt. Történetük véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiu és egy lány.
Egy fiu és egy lány
Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Eltelt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte:
„Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
te voltál mindenem ezen a világon.
De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem bírom már.
A két ölelő karod más fiúra vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
Te a világon maradsz, én elmegyek.
Az én szívem téged soha nem feledett.
Gondolj Rám néha, ki téged szeretett.
Szeretlek most is, bár nem sokáig élek.
Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!”
Mikor ezt írta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, és belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullatott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s lelke a mennybe szállt. Történetük véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiu

 Lépj amíg nem késő!

Úgy érezte, a világ ellene fordult.
Egyetlen szerelme lemondott róla,
S már egy másik lány kezét fogja azóta.
"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú,
A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt.
De a lány nem adta fel, dacolt ellene,
S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta,
Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja.
Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta,
De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra,
"Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan.
Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta,
A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok,
A lányról már azonban régen nem hallott.
Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el,
Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.
Érezte régi szerelme keserű hiányát,
Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját.
Hiányzott neki az arca, a forró ölelése,
A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében,
Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében.
A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj,
Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát,
Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát.
A fiú elsápadva állt ott egy percig,
A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele,
Minden percben ott kellett volna lennie mellette.
Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött,
Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át,
Mintha hallotta volna halott szerelme hangját.
És igen, a lány ott tündökölt angyal képében,
A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott,
A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott.
Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant,
A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik,
A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik.
Igyekszik szerelmét megnyugtatni,
De csak ennyit tud végül mondani:
"Ne sírj szívem nincs semmi baj,
Emlékem szívedben végig megmarad.
Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat,
Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét,
A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét.
A lány arca egyre halványodott,
"Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát,
De még lehetett érezni a lány kellemes illatát.
A fiút ezután az álom hamar elnyomta,
Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom,
De talált valami csodát az asztalon.
Egy fehér toll volt ott a lány illatával,
S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát,
S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát.
Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt:
"Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"

A lány beletörődött, hogy vége lett a boldogságuknak.Hosszan tartó szomorúság és várakozás után, megismerkedett "neten" egy kedves sráccal.A srácnak már az első pillanattól kezdve nagyon tetszik a lány.Hosszas levelezés után, megbeszéltek egy randevút, de sajnos a lánynak mindig sok volt a dolga, és a srác úgy gondolta, hogy összeszedi minden bátorságát és ellátogat a lányhoz.Nem tudta mi lesz, nem gondolt semmire, csak örült neki, hogy végre láthatja azt a csinos, és kedves lányt, akit a "neten" megismert.Egy szál rózsával lepte meg, mert úgy gondolta, talán örülni fog neki.
Az első találkozásuk nem volt túlságosan meggyőző, bár jól érezték magukat.A fiú kicsit bizonytalannak érezte magát és kicsit szótlan is volt.Mikor elváltak, a srác nagyon örült a lánynak és folytatták a levelezést.Később telefonszámot cseréltek.A fiú még mindig tétlen volt, de már nagyon hiányzott neki az a kedves lány és egy sms-sel próbálta meglepni.Egy kis idő múlva újra randiztak, de ismét a lány munkahelyén, mert megint sok volt a dolga.A fiú már kicsivel bátrabb volt, mert már nagyon rég látta a lányt, de most inkább az a kérdés foglalkozatta, hogy nem okozott-e a lánynak csalódást.De a harmadik randevú, már jobbra sikeredett.Sokat beszélgettek, jól érezték magukat.Zenét hallgattak, történeteket meséltek egymásnak.De az idő gyorsan elment.Ismét eljött a búcsúzás ideje.Mikor a elváltak, a fiúnak nagyon fájt.Nem tudta mikor fognak újra találkozni.Közben a srácnak ismét az a kérdés járt az eszében leginkább, hogy nem okozott-e csalódást a lánynak, mert nem tudta, mit gondol róla.Még tartották a kapcsolatot, és úgy tűnt, hogy talán egyre szorosabb.Kezdett reménykedni.Már nagyon hiányzott neki a lány, újra szerette volna látni.De eközben a lánnyal nagyon rossz dolgok történtek.Nagyon összetört.A fiú kétségbe esett, aggódott érte.Próbált neki segíteni azt remélve, hogy nem fogja jobban megbántani.Reménykedett benne, hogy újra találkoznak.És végre eljött a várva várt idő.Újra elment a fiú hozzá.Ismét nagyon jól érezték magukat, sokat nevettek, és még jobban megismerték egymást.A srác nagyon várta ezt a napot, de nem tudta, hogy a lány milyen véleménnyel van róla, még mindig csak reménykedett. - mert ő nem olyan, mint a többi srác...titkolja érzéseit, nem mer megnyílni a lány előtt.Még nem érzi, hogy itt lenne az idő - Egyfolytában ez a kedves és nagyon csinos lány járt a fejében.A rossz dolgok ellenére a fiú úgy találta jónak és ismét elment a lányhoz.Ez volt a negyedik találkozásuk.A lány akkor sem dolgozott - mert csak akkor nem dolgozott, amikor a fiú eljött hozzá - és ezt nagyon kedvesnek tartotta a látogató.Ugyanakkor kicsit kényelmetlenül is érezte magát, nem akarta zavarni.Akkor is úgy történt, mint máskor.Jól múlatták az időt - szinte repült.Most a vendég még a munkában is segített, hogy könnyebb legyen a hölgynek.De ez nem tartott sokáig.Elszállt a munkakedv.Inkább beszélgettek és kocsikáztak egy kicsit.A fiú végre boldognak látta a lányt.Azt gondolta, milyen jó lenne, ha mindennap, minden órában és a nap minden percében láthatná Őt.Nagyon tetszett neki a ragyogó kék szeme, a hosszú barna haja, egyszerűen az egész lénye.Ahogy múlt az idő, egyre közeledett a búcsúzás pillanata.Mindig ez volt a legrosszabb dolog.És minden egyes ilyen alkalomkor, a fiúnak ismét nagyon rosszul esett ez a pillanat.Aznap este megint "neteztek", ahogy mindig.A srácnak nagyon hiányzott a lány, de talán ez kölcsönös volt?Hát...erre sajnos nem tudta a választ.Így teltek ezek a szép napok, persze még mindig kapcsoltatban állnak...de mi lesz később?A fiú csak reménykedik, próbálja elfolytani érzéseit.Nem tudja mi lesz.Csak vár.Nagyon tetszik neki a lány, vigyázni akar rá, nem akarja, hogy ismét rossz dolgok történjenek vele.Mindent megtenne, hogy a lány boldog legyen.Talán a lány is ezt akarja?Talán lesz köztük valami?Erre a kérdésre nem tud válaszolni.A fiú nagyon boldog, neki nem számít semmi, csak az, hogy boldognak láthatja maga mellett ezt a csodálatos lányt.És arra kéri, hogy mindig legyen ilyen, amilyen most.Ne változzon meg, mindig legyen nagyon vidám, kerülje a rosszat.És ha rossz dolog is érni valaha, akkor úgy mosolyogjon, úgy ahogy szokott.Ez mindennél többet ér.Ha mást is választana, mint ez a kedves fiú, aki sohasem bántaná és akiben mindig megbízhat, akkor legyen nagyon boldog.De egy valamiben biztos lehet : ez a srác sohasem fogja elfelejteni.

Oldal: Somorú,szerelmes történetek (3)
Saját verseim,szerkesztett képeim!(Versek,Idézetek,Jó tanácsok az élethez) - © 2008 - 2024 - szeibertlaszlo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat