Saját verseim,szerkesztett képeim!(Versek,Idézetek,Jó tanácsok az élethez)
Ha teszik valami fogd és vidd!
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Búsan lengedezik a fájó őszi szél,
Egy álmot hoz,mit oly rég kergetek én.
Egy álmot,mi már elérhetetlen,
Egy álmot,mi néha kegyetlen.
Eső gördül végig szomorú arcomon,
Könnycsepp kíséri,hogy ne látszon fájdalom.
Csak egy halk nesz,egy halk roppanás,
A szívem szakadt ketté semmi más.
Vérzik a szívem,sír a lelkem,
Erdő mélyén nyugalmat leltem.
Barátra találok egy kidőlt fában,
Elmesélem neki,miért öl meg a bánat.
Elveszett az álom,véget ért a vágy,
Nem kergetem tovább,nem fűt már a vágy.
Meghallgatja Ő szívem nagy bánatát,
Válasz nem kapok,hiába várok rá.
Az eső csak esik,könnyem már elapadt,
Az életben nekem,már nem akad feladat.
Tova szállt a boldogság,
Elszalad a forró nyár.
Megmaradt a fájó őszi szél,
Még mindig egy álmot hoz,mit már nem kergetek én.
De még súgja egyre súgja,
Ne add fel,hisz hátra van a java.
Nem akarok már álmodni többet,
Nem akarok hullajtani több könnyet.
Nem kell már álom,marad a magány,
Így is maradt valaki ki örökre szívébe zárt...
Várok,csak várok de nem jön levél,
Nem jön már semmi,ehet Ő már nem él?
Vagy tán boldog mással,egy másik sráccal,
Más fogja kezét,így boldogok egymással.
De szíve ezerszer visszanéz,
Megtört lelke mindig remél.
Egy jobb életet,egy jó utat,
Kitárt keze csak levegőt markolhat.
Érzi Ő hogy nem boldog senkivel,
Nincs ki vigasztalja,nincs már ki elvigye.
Elrontott mindent,tudja azt jól,
Vissza menne,de de egy hang mindig szól.
Betesz egy lemezt,mi annó közös volt,
Mi csak Róla és Rólam szólt.
Sír egy csendes szobába,
Szomorúan fekszik mindig az ágyba.
Már nem úgy süt a nap,hiányzik mindig neki valaki,
Megbántotta Őt és tudja most haragszik.
Szólna Ő de a büszkeség nem engedi,
Bevillan egy kép,hol boldog volt valaki.
Közös nappalok,boldog esték,
Isten veled,régi szép emlék.
Nem vár már levelet,hiába is várná,
Én sem várom,már nem sírok a párnán...
Este van,már kigyúltak a fények,
Eltelt minden,elmúlt egy élet.
Elveszett minden,meghalt a remény,
Elveszett minden,nincsen már fény.
Csendes kis szobában,füstölgő cigaretta,
Petróleum lámpa rogyadozó lángja.
Düledező viskó,hol világot nem lelni,
Hol többet nem lehet boldognak lenni.
Kerek erdő közepében,fekszik egy fiatal srác,
Már nem várja kedvesét,neki már semmi sem fáj.
Elővette tőrjét,szíven szúrta magát,
Nem lehet övé,nem élet így hát.
Utolsó szavaival elköszönt tőle,
"Isten véled,kedvesem örökre..."
Boldog Ő amennyire lehet,
A földről így örökre elmehet.
Patakokban hull barna lány könnye,
"Miért nem szerettem jobban?
Miért hever szívem romokban?
Miért kellett más?Nekem Ő kell azonnal"
Sír a Lány,de már késő,
Megtenne mindent,de már nincs idő.
Sírkövön véső kopogtat,
Kedvese nevét róják,a Lány ott nem maradhat.
Kerek erdő közepében,fekszik egy fiatal,Lány
Már nem várja kedvesét,neki már semmi sem fáj.
Elment Ő,elment a kedvese után,
Két új sír a temetőben mitől sötét és homályos a táj.
Két sír,mi a mennyekben egymásra talál,
Siratják Őket emberek hada,elragadta őket a halál szava.
Boldogok Ők ketten a az égben,
Siratja Őket a madár is az égben
Csak egy sírbolt fedi árva testemet,
Csak egy síbolt,mi némán megremeg.
Fájó sóhajtással suttogja gyászosan,
Itt fekszik kit szerettél álmodban.
Már csak egy álom maradtam,
Mit elérni szeretnél minduntalan.
Mit nem kaphatsz már meg e világon,
Mit hiba gyászolsz,marad csak álom.
Az álom lassan megsárgul,
A szeretet megfakul.
Szívedben a bánat ott marad,
Nem ki mondja "Maradj"
Mennél mindúltalan,futnál a világból,
Érzed hogy nincs ott kit szíved gyászol.
Szíveden fátyol,lelkeden bú,
Senkinek nem mondod miért is vagy oly szomorú.
Nem látja senki,hol könnyedet hullajtod,
Nem látja senki,hogy könny áztatja arcod.
Eldobnád a múltad,de tudod hogy nem lehet,
Egy sírbolt felett szíved megremeg.
Mindúltalan siratsz egy régi emléket,
Hol boldog voltál,de ezek már csak képek.
Emlékeidben bevillanó ezernyi képek,
Marják lelkedet,így nehéz az élet.
Meghalnál Te is,mennél utána,
Gyötör a vágy,de már minden hiába.
Tovább kell lépned,de valahogy nem megy,
Szíved fáj,kit szeretsz mindenki el megy...
Elfáradtam,vágyaimat mind feladtam,
Nincs már remény,belül meghaltam.
Mint szárnya szegett madár,
Csak vergődik lelkem már.
A sebek már nem gyógyulnak be többé,
A hegek emlékeztetnek örökké.
Valaha volt egy szép múlt,
Valaha volt,de már rég el múlt.
Vágy és remény nélkül megyek tovább,
Úttalan utakon,nem hajt már a vágy.
Bolyongok vakon és céltalan,
Így lettem én szíven kívüli hontalan.
Nincs hazája megtört szívemnek,
Nincs már szív mely illene szívemhez.
Nem érzek fájdalmat,nem érzek örömöt,
Csak a szívem maradt mi száz darabra törött.
Emlékek hada villan be sorra,
Mikben volt sok boldog óra.
A tűz körülöttem fekete lánggal lobog,
Azt suttogja:"Te sem lehetsz boldog..."
Elfáradtam,vágyaimat mind feladtam,
Nincs már remény,belül meghaltam.
Mint szárnya szegett madár,
Csak vergődik lelkem már...
Szeretnék már egyszer messze elrepülni,
Mint egy madár,felhők között szállni.
Köd lepte tájat magasból nézni,
A napnak sugarát társnak érezni.
Takarózni egy hulló falevéllel,
Versenyt futni néha az idővel.
Szellő szárnyán némán lebegni,
Tölgyfa árnyékában menedéket lelni.
Bársonyos moha lenne a párnám,
Virágnak szirma lenne a tálcám.
Méhek donganak szerelmes dalokat,
Hűs kis patak oltja szomjamat.
Egy elképzelt rét hol minden csak szép,
Hol nincs már többé semmi rossz emlék.
Hol nincs magány,szomorúság,
Hol nem más csak,minden-minden boldogság.
Hol megszólal egy tarka lepke,
Ezzel bánatom feledtette.
Fülembe súgja csendesen,vidáman,
"Köszöntelek e boldog világban."
Itt nincs tél,nincs tavasz csak kikelet,
Nincs emlék,nincs bánat,itt szép az élet.
Kis fecske pár járja táncát,
Az én szívem sem maradt többé árván...
Maradok az ki eddig voltam,
Egy elveszett kisfiú a perzselő homokban.
Egy megtört szívű ember,kinek a lelke él,
Kihisz benne hogy van még remény.
Ki képes még mindig hinni a mesékben,
Ki hiszi hogy jobb lehet,bár néha reménytelen.
ki álmodozik naphosszat egy szebb jövőről,
Ki nem adja fel a harcot,mi belül felőröl.
Úttalan utakon járok tovább,
Elszakadt bocsorom,elkopott ruhám.
Egy csillag vezet naphosszat tova,
Talán meg lesz még a reménység tava.
Hol nem leszek már tovább elveszett fiú,
Hol meg lesz az mint úgy hívnak "Kiút"
Hol a könny is igazgyöngyé válik,
Ott a két folyó ketté válik.
Hol föld és ég már egybeforr,
Hol többé már nem lesz nyomor.
Ott az élet sem oly mostoha,
Hol nincs már hátra a java.
Szakadt bocskorom,elkopott ruhám újra cserélem,
Bocskorom vasból,ruhám posztó lészen.
Ott sem lesz kincs,és gazdagság,
Szívemben nem lesz több szomorúság.
Egy domboldalon fogok pihenni,
Hol nem lát senki,ott fogok lenni.
Ott halok meg hol senki nem keres,
Ott temetnek el hol senki nem szeret.
Felsóhajt az ég,a madarak a fákon,
Elbújik a nap,vihar van már távol.
Sirat az ég,a madarak a fákon,
Megpihent a fiú,Isten áldjon...
Már hosszú-hosszú ideje kerestem valakit,
Vártam,de addig nem találtam senkit.
Magányosan és összetörve jártam utam,
Az élettől igen sokat tanultam.
Megtanultam,hogy érdemes várni,
Meg tanultam,hogyan kell kitartani.
Megtanultam,küzdeni és harcolni,
Megtanultam türelmesnek lenni.
Hosszúnak tűnt az a két év mit reád vártam,
Hosszúnak tűnt,de én kitartottam.
Tudtam hogy enyém leszel nem másé,
Tudtam hogy magamért fogsz szeretni,nem másért.
Most itt vagy nekem,vigyázok hát reád,
Vigyázom lépteid,karom csak téged ölel át.
Nélküled üres és hideg az ágy,
Minden gondolatom feléd száll.
Elveszteni Téged nem szeretnélek soha,
Mikor enyém lettél,az volt maga a csoda.
Egy nap mikor,igent mondtál nekem,
Egy nap mikor,szíved adtad nekem.
Tiéd lettem egy életen át,
Vigyázz hát szívemre,had nőljön ott virág.
Virág mit szerelmünk éltet,
Virág,mi kettőnktől éledt.
A rózsa sem tündököl ha nem szeretik,
Szívem sem ragyog ha nem szerelemmel teli.
Szeretlek téged mindennél jobban,
Szeretjük egymást,s szívünk egy ritmusra dobban...
Fájdalmamban sétálok,társam egy árva galamb,
Távolban látszik egy város,zúg egy árva harang.
Gyere kis galambon,sétáljunk hát arra,
Talán nem maradunk magunkra.
Leomlott falak,düledező romok,
Szívemben mélyen,hagynak ezek nyomot.
Még jobban fáj,hogy veszni látom,
Még jobban fáj,hogy párom itt sem találom.
Csak a széltől zúg az árva kis harang,
Fájdalmát üvölti,de nincs benne harag.
Gyere kis galambom,sétáljunk hát tovább,
Ne növeljük,szívünk fájdalmát tovább.
Nézd csak galambom,távolban nem egy erdő?
Menjünk oda,talán lesz hűs patak mi eredő.
Talán találunk,neked egy kis párt,
Talál megleled,kiért szíved úgy fáj.
Kiszáradt fák,derékba tört ágak,
Kopár fensík,nem találunk ágyat.
Messze van még az erdő,vagy csak délibáb volt talán?
Hajt minket a szerelem után a vágy.
Bármerre lépünk csak romok hevernek,
Mint szívünkben az emlék,oly keservesek.
Nincs már sehol,egy talpalatnyi zöld sem,
Nincs szabad föld,mi nekünk jutna éppen.
Messze még a vége,kitudja hol van,
Ki tudja azt,mikor halok meg magányomban.
Elhagyott a galambom,kimúlt belőle az élet,
Elhagyott a társam,nekem sincs miért éljek...
Eltörött a lantom,nem szól már több dal,
Szívem vérzik,maradt benne a jaj.
Nincs már dalnok,nincs már Múzsa,
Ki édes csókjaival engem körbe fonna.
Maradtam árva,magánnyal teli,
Maradtam szegény,tollam már tintám nem leli.
Kiszáradt tubus,maradt már csak nálam,
Szívem sem jó,már semmi sem ártatlan.
Nincs dal mi elhagyja ajkam,
Nincs vers,nincs költemény.
Csak egy dráma,mi megtörtént vala,
Egy szívről,mi szerelmes vala.
Már nem megy,már nem érzem a vágyat,
Már nem fog tollam,már nem találom pennámat.
Nem róvom az idők földjét,
Nem szántom,az idők mezejét.
Nem hagy mély barázdát tollam,
Nem szeret szívem,nálánál senkit sem jobban.
Már nincs velem az Én édes Múzsám,
Már nincs velem az Én gyönyörű babám.
Kopott tollam,miatta szántott mély barázdát,
Mint egy árva madár,szállt mindig vállamra rá.
Talált Ő mást,kivel boldogabb lehet,
Talált Ő mást,kivel semmi sem szebb.
Egyszer majd talán lantom is összeforr,
Egyszer majd talán,kilábalok a bánatból.
Egyszer lesz újra Múzsám,
És dal hagyja el újra a szám...
Hófehér galambot láttam felszállni,
Egy gyönyörű lányt láttam közeledni.
Olyan volt mint egy csodás látomás,
De lehet csak álom volt semmi más.
Egy csodás álom mi lehet meg sem valósul,
Egy álom miért harcolni kell magamtól.
Oly csillogó volt szemed tiszta tükre,
Oly mi meg maradt bennem örökre.
Mosolyod mint a rózsa mi most nyílik először,
Kacajod,mint lágy szellő,mi hűsít többször.
Ahogy szállt gyönyörű hajad,
Melyen napfény cikázott s simogatta arcodat.
Végigsimítottam bársonyos arcod,
Boldogság szemeidből szinte sugárzott.
Mikor meghallottam bársonyos hangod,
Az olyan volt mint mikor kacagnak angyalok.
Egy angyali hang,egy nevetés,
Benne volt minden,és ez nem kevés.
Elválni tőled nem szerettem volna soha,
Benned megleltem mindent,de a sors mostoha.
Felébredtem s az álom véget ért,
Felébredtem s így elveszett a remény.
Elszállt a galamb,elszállt a lány,
Maradt nekem továbbra is a magány...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 43
Tegnapi: 68
Heti: 222
Havi: 672
Össz.: 74 054
Látogatottság növelés
Saját verseim,szerkesztett képeim!(Versek,Idézetek,Jó tanácsok az élethez) - © 2008 - 2024 - szeibertlaszlo.hupont.hu