Meg tört szívvel állok most a parton,
Folyónak tükrében látom az arcom.
Ki most vissza néz rám rajta látszik a fájdalom,
Könnycsepp gördül végig arcomon.

Könnycsepp melyet érted hullajtok én,
Könnycsepp mely itt termett szívem legmélyén.
Szívem sír,lelkem a fájdalomtól üvölt,
Fülembe a szél süvölt.

Távolból hajó kürtje szól,
Talán értem jött hogy elvigyen az álomból.
Elvigyen egy másik világba,
Hol az álom át tér a valóságba.

Hol minden szép és nincsen fájdalom,
Hol nincsen más,csak béke és nyugalom.
Hol napsütés van minden perceben,
Hol nem fázok többé a végtelenben.

Ott találom meg ki reám vár,
Ki szívem nem töri össze ő a királylány.
Ha valaha majd egyszer síromra találnál,
Ród fel fejfámra hogy itt voltál.

Akkor elfelejtek minden rosszat mit tettél,
Akkor meg köszönöm hogy valaha is szerettél.
Akkor már csak a jó jut eszembe,
Akkor lesz béke kicsiny lelkembe...

Szívemben furcsa érzés tombol,
Álmaimban minden jó ott honol.
Felidézem a múltat,melyben te vagy s én,
Melyben együtt éltünk e földtekén.

Próbállak feledni,emlékeket törölni,
De nem megy,csak a szívemet tudtad össze törni.
Tudod hogy szeretlek,de ez mit sem ér neked,
Ezért ablakodba teszem vérző szívemet.

De majd az idő minden sebet begyógyít,
És akkor engem már más boldogít.
Most tudom,téged ez mit sem érdekel,
El jő az idő,mikor szíved értem énekel.

Én fogok majd akkor kacagni rajtad,
És én nem fogok már sírni temiattad.
Az elsárgult emlékek,gyűrött fényképek,
Sorra meg maradnak,de lesz más,csak emlékek.

Egy emlék mi valaha jó volt,
Egy szerelem mi valaha tombolt.
Erőt veszek magamon és próbállak feledni,
Mindig azt kérdem:"Miért tudlak oly nagyon szeretni?"
Választ nem kapok soha,
A sor miért  ily kegyetlen sőt mostoha...

Nem gondoltam volna soha,
Hogy a sors nem is oly mostoha.
Kerestem,kutattam az élet tengerén,
S lám kikötöttem én a boldogság szigetén.

Egy sziget mit szívet melenget,
S találtam egy szívet mit az én szívem soha nem enged.
Most együtt sétálunk kéz a kézben,
Szívünk együtt dobban ezt most már érzem.

Oly sok ideig vártam hogy el jöjj,
Oly sokszor nézetem kósza felhőt.
Vártam hosszú-hosszú ideig,
Kerestelek téged hogy szívem melegítsd.

Fagyott szívem most szíved melengeti,
Mi téged soha sem fog elengedni.
Lassan el repült felettem az idő,
De te jöttél s megállt az idő.

Megállt minden mi eddig volt,
Elindult egy teljesen új kor.
Arcod ragyogása szemednek tiszta tükre,
Ez a boldogság ragyogja be most szívünket.

Boldogok leszünk mi TE meg ÉN,
Nem kérek mást csak:Szeress s szeretlek én...

Homokos tengernek zúgó partján,
Sétáltam s lábamat a habok súrolták.
Nyárvolt,tündökölt a nap,
Sirályok szálltak az ég alatt.

A homok forró volt,lábam nyoma ott maradt,
Egyedül sétám ,méláztam a múltban.
Emlékeket idéztem mi már el sárgult régen,
Zsebemben gyűrött fénykép mit nézegetek éppen.

Jó apám az ki eszembe jut nékem,
Kisgyermek voltam sétáltunk jó sokat,
Mikor rossz voltam mondta:

"Lesz nemulass"

Most már hogy felnőttem hiányzik nekem,
Nincs itt velem,nincs apum nekem...

Csak sétálok magányomban,
Egy erdőben,hol meg botlok egy nyomban.
Eszembe jut régi szép emlék,
S a fájdalom a szívem tépi szét.

Meg annyi gondolat kevereg most bennem,
Ki tudja lesz-e jobb még ebben az életben.
Most érzem hiányod,üvölt a csönd,
Csak a falevél van mi zizeg odafönt.

Ő töri meg lelkem csöndjét,
S egy hang mi bennem örökre él.
Veled vagyok boldog,te jelented nekem az életet,
De miért van az hogy most még sem vagy velem?

Tudom hogy eljő majd az a pillanat,
Mikor ketten ülünk majd itt a fák alatt.
Vissza gondolunk milyen is  volt az elmúlt idő,
De azokra már csak ködfátyol jő.

Várom a pillanatot mikor karomba tarthatlak,
Várom a percet hogy magamnak tudhatlak.
De addig még sok idő telik el,
Szívem meg szakad de téged szeretni kell...

Most meg tört szívvel bolyongok távol a világban,
Keresem,kutatom,de nem találom ki reám várna.
Pillanatnyi boldogságok,pillanatnyi örömök,
De hirtelen el száll minden,és a fájdalom örök.

Sok régi emléket idéz fel szívem,
Akkor szerettél még engem.
Most el dobtál jött más ki fontosabb,
Hiába sírtam,másnak játszod már a dalokat.

Törött lantomon lassan el némul az ének,
Fájó szívemből kialszik az élet.
Az élet melyet veled képzeltem el,
Egy szebb jövő mi hirtelen tűnt el.

Elveszett minden mint ködben a madár,
Elveszek lassan én is,időm lejár.
El szállnak felettem az évek,
Fájó szívemből kialszik az élet.

De ha egyszer eszedbe jut a múltunk,
Gondolj arra hogy valaha mi ketten boldogok voltunk...

Egész nap csak rád gondolok,
Feléd száll minden gondolatom.
Szomorú szívembe napfényt hoztál,
Szemembe csillogást loptál.

Fel ragyogott a nap,egy új nap hajnala,
Érzem TE vagy a jövő,nem lesz e napnak nyugodalma.
Nem lesz több bánt s bú,
Nem lesz szívem többé szomorú.

Neked adnám mind azt mi nekem is van,
Ez nem más mint a szívem mely most érted dobban.
Nem kérek mást cserébe csak hűséget,
Szívemből így űzd el a keserűséget.

Ha el fogadod tied lehet örökre,
Többet nem adhatok,mert már semmi nem maradt belőlem.
Meg fáradva méla bús magányban,
Most rád találtam ebben a fél homályban.

El múlik a homály,világosság gyúl,
Egy apró gyertya láng,mit kedvességed gyújt.
Mely lángot cudar s zord szél el nem fújhat,
Melyet kedvességet éltet,és ez el nem múlhat...

Nem kérem a szíved mert,úgy sem adhatod nekem!
Nem kérem a szerelmed,mert úgy sem adhatod nekem!
Nem kérem az életed,mert úgy sem adhatod nekem!
Nem kérem a jövőd,mert úgy sem adhatod nekem!
Nem kérem a boldogságod,mert azt nem vehetem el tőled!

De amit kérek:

Fogadj el olyannak amilyen vagyok,
Lásd meg bennem a rosszat,ne csak a jót.
Lásd meg bennem a szeretet,
Lásd meg bennem az embert.

Ne kérj lehetetlen,mert azt nem tudom teljesíteni,
Ne kérj olyant,mit nem lehet meg tenni.
Ne akarj meg változtatni,mert úgy sem tudok,
Ha mást nem is de szeretni azt nagyon tudok...

Meg láttalak egy szép téli délután,
Szemeidből boldogság sugárzott reám.
Hozzád foghatót még nem láttam-e világon,
Szívem lángra gyúlt,de lehet ez csak álom.

Egy álom,mi talán valósággá válik,
Egy álom,mi el repít a máig.
Vártam hosszú időn át hogy el jöjj,
Magányba zárkóztam,bujkáltam a világ elől.

Most felragyogott a fény a remény fénye,
Mit te mutattál meg,és nem akarom hogy így legyen vége.
Várom a folytatást mint kisgyermek az áldást,
Hogy kezed foghassam,mert már nem szeretnék semmi mást...

Oly régen volt már az,
Hogy szívem szerelemtől lángolt.
Oly régen volt már az,
Hogy helyem most nem találom tőled távol.

Most a nap is fel ragyog ha rád gondolok,
Éjszakánként csak rólad álmodok.
Álmodom azt hogy át ölel két karod,
És forró csókod ízét érzem ajkamon.

Szavaid fülembe csengnek ahogy hallom mondod:"Szeretlek"
Ahogy halkan suttogod:"Többé soha nem eresztlek!"
Egymásra talált két szív,két lélek,
Újra van remény,újra élek.

Értelme lett a meg fakult életnek,
Emlékek ezrei között én már többé nem élek.
Te lettél a jövőm,te vagy a jelenem,
Te maradsz már csak nekem Drága Egyetlenem...

 

 

Oldal: Saját verseim (18)
Saját verseim,szerkesztett képeim!(Versek,Idézetek,Jó tanácsok az élethez) - © 2008 - 2024 - szeibertlaszlo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat