Eldobtad őt.

Eldobtad azt a Fiút, aki bármit és mindent megtett volna érted.
Eldobtad azt a Fiút, aki mindenét neked adta, és bízott benned.
Eldobtad azt a Fiút, aki mindent beleadott, hogy ott lehessen neked. Eldobtad azt a Fiút, aki elküldött magától mindenki mást, mert bebeszélte magának, hogy nem bízhat bennük.
Eldobtad azt a Fiút, aki az egész világot benned látta.
Eldobtad azt a Fiút, aki keresztül ment a poklok poklán, hogy veled lehessen.
Eldobtad azt a Fiút, aki hajlandó volt várni, ameddig csak kellett, csak hogy a tiednek hívhassa magát.
Eldobtad azt a Fiút, aki még mindig akart téged, miközben te semmiként kezelted.
Eldobtad azt a Fiút, aki hónapokat töltött reménykedve, hogy ti ketten végül együtt lesztek.
Eldobtad azt a Fiút,aki sokáig fent maradt, azon izgulva, hogy vajon jól vagy-e.
Eldobtad azt a Fiút, aki továbbra is annyi mindent megtett érted, még ha tudta is, hogy semmit nem kap cserébe.
Eldobtad azt a Fiút, aki nem hallgatott azokra, akik rosszat mondtak rólad. Eldobtad azt a Fiút, aki a világon bármit megtett volna érted.
Eldobtad őt.
És tudod mit?
Most elveszítetted.

 Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen.

A Fiú szerette, A Lány nem.
A Fiú felnézett rá, A Lány nem.
A Fiú szerelmet vallott, A Lány megalázta.
A Fiú sírt végette, A Lány kinevette.
A Lány csak akkor jött rá mit tett,
Amikor a Fiú sírjára virágot tett.

Van aki könnyen kapja meg azt, akit szeret, van aki sír és szenved. Van aki
könnyek nélkül tud feledni, és van aki meghal, mert igazán tud szeretni.

A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra.

Furcsa, hogy valaki mennyire össze tudja törni a szivedet, de te még mindig szereted azokkal az apró darabokkal.

Ha porba írunk egy szót, elfújja a szél!

Ha a szívünkbe véssük, az örökké bennünk él!

Én a szívembe véstem egy szót, s egy nevet.

A szó: SZERETLEK.

A név: a Te neved.

Ha majd sírom mellett állsz
S engem többé nem látsz
Írd a homokba csendesen
Őt valaha szerettem.

Eltűnődöm, mennyit vártam Rád... hosszú évek, több mint gondolnád, eltűnődöm, mennyit álmodoztam én, smi eddig álom volt, most mind enyém!

Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak, és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.

 

Oldal: Idézetek!
Saját verseim,szerkesztett képeim!(Versek,Idézetek,Jó tanácsok az élethez) - © 2008 - 2024 - szeibertlaszlo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat