Drága nagymamám ki mindig oly jó voltál velem,
Köszönöm a sorsnak hogy mindig itt vagy nekem.
Köszönöm azt hogy mindig vigyázol reám,
Köszönöm hogy gyermekként óvó tekinteted vigyázott reám.

Már-már lassan felnőtt leszek,
De a te szerető szívedben mindig,egy bolondos kis gyermek leszek.
Egy gyermek,kire vigyáznod kell,
Egy gyermek,kire figyelned kell.

Eljön az idő mikor felnőtté válok én is,
Két kezed elengedni akar de majd én fogom végig.
Bár két szemed könnybe lábad,mikor látod el menni szeretett unokádat,
De erre csak nálam ez a válsz:

"Nem megyek messze,tudod hol találhatsz"

Szemed reszket s kezed megremeg,
De tudod,hamarosan együtt leszek veled.
Drága nagymamám köszönök neked mindent,
Legfőbb képen azt ki a legdrágább kincsed.

Ígérem neked mindig vigyázok reád,
Két kezed mindig fogom s ott leszek ha valami fáj...

Miért kell nekünk mindig a múltban élnünk?
Miért kell mindig a múltba vissza néznünk?
Miért kell nekünk mindig fájó énekünk?
Miért kell nekünk mindig olyant kit nem lehet szeretnünk?

Miért nem tudunk parancsolni árva szívünknek?
Miért kell néha vége lenni szerelmünknek?
Miért építünk kőfalat mikor úgy is lerombolják?
Miért kell szerelmünknek szeretni valaki mást?

Miért kell szeretni olyant ki nem érdemli meg?
Miért szakad meg szívünk olyanért ki ezt nem érti meg?
Talán mert az úton mit végig kell járnunk,
Rá kell jönnünk hogy romba dőlhet legszebb álmunk...

Mindig rossz mikor búcsúznom kell tőled,
Mert el jő az idő s mennem kell tőled.
El kell engednem piciny kis kezed,
Már csak gondolataidban lehetek veled.

Szorítom fényképed mit tőled kaptam rég,
Arcodat mutatja eme szép fénykép.
Az idő szinte megáll mikor nem vagy velem,
Arra gondolok mikor foghatom újra kezed.

Az időnek minden egyes perce napoknak tűnik,
Nem lehetünk együtt így az idő is lassan múlik.
Nem ragyog a nap,beborul az ég is,
Sirat téged a hold,siratlak én is.

Mikor majd felragyog a nap újra együtt leszünk,
Kiderül az ég és a hold is nevet majd nekünk...

Csendes őszi szél fújt,szemeidből egy könny csepp hullt,
Össze szorult szíved s ajkadról a mosoly lehullt.
Fel sóhajtott lelked,mélyen s fájdalmasan,
Nem lehet már veled ő,és nem mehetsz utána már a sárba.

Már nem fogja kezed,nem segít a bajban,
Nem törli le könnyeid a nagy fájdalomban.
Végig járod az utat hol oly sokszor voltatok,
Felidézel mindent s a múltat siratod.

Már csak egy kopott emlék,egy megsárgult fénykép,
Sok boldog óra s olyan mintha élne még.
Csendes őszi szél szárítja fel könnyed,
Csak egy árva sírhalom,egy fejfa,tudod neki már könnyebb.

Kijársz hozzá,nap mint nap várja,
Virágot vigyél neki árva kis sírjára...

Felragyogott a hajnal,egy új nap hajnala,
Velem vagy végre kedvesem szívemnek egyetlen virágszála.
Bár most patakokban hull a könnyem,
De nem a fájdalomtól hanem örömömben.

Megtaláltam végre kit oly régóta kerestem,
Kinek szívében bánat helyett mindig csak örömöt leltem.
Kinek kedves mosolya elűzi a gondot,
Kinek szeme csillogása túl ragyog minden csillagot.

Ki után ha megy a kopár föld is kizöldül,
Kinek lába nyomában a hervadó virág is felélénkül.
Kinek szépen csengő szavától visszhangzik a táj,
És vele együtt énekel a fű,a fa,és minden madár...

Sétálunk a sötétben kéz a kézben,
Nem nem mutatja utunk csak pár csillagnak fénye.
"Nézd,ott egy hulló csillag ő ragyogja be most utunkat",
Erdő mélyén hűs patak szegélyezi utunkat.

Lehajolok hogy hűs patakból szomjamat oltsam,
De szomjam csak csókod olthatná jobban.
Némám megyünk tova a messzeségbe,
A falevelek zizegésével üzenem,Szeretlek téged.

Megpihenünk,egy romos fal előtt,
Keressük a legszebb virágot,de nem leljük őt.
Egy kismadár dalol,valahol a fán,
Zengő énekétől,visszhangzik most a határ.

El hallgat s párját keresve tova száll,
Ereszkedni látszik a hajnal,utunkat mi is folytatjuk már.
Mi már tudjuk,nem leszünk magányosak,nem úgy mint a kismadár,
Mely párját keresve oly búsan,magányosan tovaszállt...

Meg keresni valakit árva félhomályban,
Cigaretta füstje száll egy kis kocsma ablakában.
Bent halványan egy mécses világít,
Árva kis lángja mindenkit becsábít.

Betér oda messziről jött utazó,
Sok vándor,de még több szomjazó.
Valamikor virágos kis falucska volt ez régen,
Mára már alig maradtak páran e környéken.

Ki betér ide nem gondolhat másra,
"Vajon hány embernek lehet itt még maradása?"
Kopott utak,kerítése s falak,
Árulkodnak,hogy itt bizony még laknak.

Egy csaholó kutya,töri meg a csendet,
Egy idős bácsi morogva,utasítja a csendre.
El hallgatott a kutya,néma lett a táj,
Nem maradt már semmi,csak a félhomály...

Fel virradt egy új nap hajnala,
El jött a nagy nap mellyel ünnepelnünk kell ma.
El telt már egy negyed év század,
Volt benne sok bú és bánat.

De mi most csak a jóra emlékezünk,
Bár volt idő mikor kicsit egymás nélkül léteztünk.
De most tegyük félre a rossza s nézzük csak a jót,
Mindazt mi benne volt,mert oly csodálatos volt.
Ez a negyed évszázad,hosszú idő,
Bár van kinek nem más,mint egy egész emberöltő.

Szerelmünk lángol,tüze nem halványul,
Hiába a sok-sok év,szívünk egymástól nem tágul.
Egymásnak rendelt minket már a sors,
Kísérje utunk sok boldogság most...

Emlékezz rám,ha majd nem leszek már,
Emlékezz,mikor nem várok reád már.
Emlékezz,mikor síromra rózsát teszel,
Emlékezz,majd ha értem könnyezel.

Emlékezz,de csak a szépre s jóra,
Emlékezz,a sok boldog órára.
Emlékezz,hogy volt ki vigyázott reád,
Emlékezz,mert én mindig figyeltem reád.

Emlékezz,mikor más miatt engem eldobtál,
Emlékezz,mikor magadhoz vissza hívtál.
Emlékezz,mikor magadhoz húztál,
Emlékezz rám,most egy árva sírhalomnál,
Emlékezz rám s a bánatod is tovaszáll...

Meg köttetett egy szent kötelék
Mely hasonló a házassághoz,de ez ha kell a sírig el kísér.
Egy kötelék melyet emberi kéz szét nem szakít,
Egy kötelék melyet semmi el nem taszít.

Ez a szent kötelék nem más mint barátság,
Két ember,egy lélek,nincs ebben semmi hazugság.
Könnyebb annak kinek van  barátja,
Kinél nem dől romba legszebb álma.

Ki ha kell fel kel hozzá éjjel,
Kinél ha kell,mindig vigasztalást lel.
Kinek elmondhatod örömöd s bánatod,
Ki soha nem nevet ki ha szíved fájlalod.

Ki azt tanácsolja neked mi a helyes út,
Ki ha kell sokáig veled fut.
Ki ha nem nevet ki ha játszod a kisfiút,
Ki örül veled,bár tudja innen már nincs vissza út...

 

Oldal: Saját verseim (13)
Saját verseim,szerkesztett képeim!(Versek,Idézetek,Jó tanácsok az élethez) - © 2008 - 2024 - szeibertlaszlo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat